110 év - ez nagyon hosszú idő a home audio történelmében, ami rögtön visszavezet minket a zenelejátszó készülékek első napjaihoz, és minden olyan dolog megérkezéséhez, amely a modern LP-lemezhez hasonlított. Azonban ez idő alatt a Denon-ban mindig ugyanaz a szándék volt: új és izgalmas módszereket juttatni el az ügyfelekhez, hogy közelebb kerüljenek otthoni szórakozási élményeikhez, a nagyszerű zenei előadásoktól kezdve a mozi minőségű otthoni hangzásig.
![]() |
![]() |
A Frederick Whitney Horn amerikai vállalkozó által japán partnerekkel közösen alapított Nippon Denki Onkyō Kabushikigaisha (amely szó szerint a „Japán Elektromos Hang Vállalat” fordítást jelenti) először 1910-ben jött létre, a Nippon Chikuonki Shokai (a Japan Recorders részvénytársaság) részeként. A két szó - a „denki”, a japán „elektromos” és az „onkyo”, a japán „hang”- elengedhetetlenné vált a vállalat jövője szempontjából.
Abban az időben az anyavállalat egyoldalas felvett lemezeket és gramofonokat készített, mindaddig az emberi beszéd felvételeknél többet csak kevés esetben használtak. Végül is ez csak néhány évtized volt azután, hogy Edison először feltalálta fonográfot, amely „hangot írt” egy viaszhengerre, és Emile Berliner is csak nem sokkal ezután kezdte meg az átállást a hengerekről az olyan lemezekre, amelyeket még ma is lejátszunk a „gramofon”-on. Visszatérve Amerikába, a vásárlókat még mindig érdekelte egy henger lejátszó, amely azt hírdette, hogy: „Én vagyok az Edison fonográf”.
Az új cég nemcsak az első konzumer audio gyártó lett, amely gramofont adott el, hanem Japán első lemezkiadó cége is. Ez szemlélteti, hogy a Denon - mivel a vállalat neve hamarosan, az 1930-as években vált a Denki és az Onkyo első szótagjait összetéve - mindig is az „Elektromos Hang” élvonalában állt, nemcsak a zene és a filmhangok reprodukciójához készült berendezéseket gyártotta, hanem a felvételi folyamatban is kulcsfontosságú szerepet játszott. |
![]() |
Mint látni fogjuk, a Denon részt vett az otthoni szórakozás számos forradalmának kezdetén, lemezrögzítőket dobott piacra a műsorszolgáltató ipar számára (amely számos történelmi eseményt megörökített), és vágóesztergát készített a lemezek master-eléséhez, hogy megkönnyítse a lemezek tömeges gyártását. Az 1950-es évek elején kezdte meg Japán első LP-lemezeinek értékesítését, és nem sokkal később professzionális magnókat mutatott be a műsorszolgáltatók számára.
Ez vezetett az LP korszakába, az 1970-es évek elején úttörő szerepet játszott a CD mögötti digitális audio technológiában, és több mint 30 évvel ezelőtt indította el az AV-receiverek első szériáját. A 110 éves jubileumi széria bemutatásával a Denon nemcsak ezt a nevezetességet ünnepli, hanem a digitális és analóg, sztereó és többcsatornás hangzás terén szerzett szaktudását. Mindezt fémjelzi az AVC-A110-től, a13.2 csatornás AV-receivertől egészen a klasszikus hangszedőig, a DL-A110 speciális változatáig bemutatott jubileumi termékpaletta.
A Denon a kezdettől fogva a teljes hangfelvétel és lejátszási lánc fejlesztésének útjára lépett. Valójában csak két évvel később egyesült a Japan-US Recorders Manufacturing céggel, az első olyan együttműködések és üzleti lépések sorozatában, amelyek célja az egész szórakoztató lánc középpontban való tartása, az American Columbia céggel való közeli összefonódástól a japán nemzeti műsorszolgáltatóval, az NHK-val történő együttműködésig.
A Denon a műsorszolgáltatók számára mutatta be első professzionális lemezrögzítő gépét, egy kétszintes hordozható készüléket, DR-148 néven. Ez acetát hangrögzítő lemezeket használt és lehetővé tette a felvételek azonnali lejátszását, 1939-ben szállították az NHK-hoz, így az 1940-es tokiói olimpiai játékokra már készen álltak. Addigra a vállalatnak külön üzeme volt a rögzítő gépek gyártására, valamint olyan technológiák kifejlesztésére, mint a P-16-A - mely egy zafír hangszedő az acetátlemezek lejátszására és egy alacsony rezgésű szinkron motor a lemezjátszó meghajtására, amely később a vállalat hifi termékeinek szíve lett.
1944-ben a cég hivatalosan a Japan Denki Onkyo Co., Ltd. lett, és a rögzítési technológiája kikövetelte a történelemben elfoglalt helyét, amikor egy Denon készüléket, a DP-17K-t használtak Hirohito császár a második világháborút befejező beszédének rögzítésére. Ez volt az első alkalom, hogy a japán közönség meghallotta a birodalmi hangot. De két próbálkozásba is tellett, mire a beszéd készen állt a továbbításra: először a császár túl halkan beszélt az NHK technikusainak megdöbbenésére. Majd az aggodalom ellenére, hogy a hangja túl magas volt a második felvétel alkalmával, és néhány szó ki is maradt, végül ezt sugározták le a nemzet számára. A közvetített beszéd némi ellenzése miatt, a hadsereg egyes tagjai a császári palotában portyáztak, hogy tönkre tegyék a lemezeket, így a felvételeket ki kellett csempészni a császári palotából az NHK központjába, ahol a császár szavait másnap délben sugározták le - 1945. augusztus 15-én. Néhány évig az eredeti felvételt elveszettnek tekintették, és csak egy technikus által titokban készített biztonsági másolat maradt fenn: később azt helyreállították, és az eredeti felvevő géppel együtt az NHK archívumában maradt.
1946-ban Denon a Nippon Columbia lemezvállalat leányvállalata lett, és 1948-ra R-23-A lemezrögzítője / lejátszója szabvány lett az NHK-nál és a cég a stúdióiban telepítette Japán szerte.
A technika azonban kezdett változni, megérkezett a magnófelvétel technológia és a mikrobarázdás (LP) lemez. A Denon haladt a korral és kiadta első hordozható magnóját – ami sokkal hasznosabb volt a híradások és interjúk számára, mint a legjobb esetben is „hordozható” lemezrögzítők. Az R-28-F-et az NHK vette át – és az 1950-es évek végére az eredetileg lemezrögzítőkre összpontosító és azokra tervezett Mitaka-üzemét szinte teljesen átállították magnók gyártására, amit a sztereó lemezek és lemezjátszók 1958-as érkezése fel is gyorsított. A lemezrögzítők gyártása 1963-ban teljesen véget ért.
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
A Denon azonban nem állt meg: a következő évben elkezdte gyártani a DL-103 hangszedőt, kezdetben az NHL számára, mint professzionális eszközt az új sztereó lemezek lejátszásához. Ez minden idők egyik klasszikus hifi termékévé vált, amely a mai napig népszerű a vásárlók és a broadcast felhasználók körében is. Több mint 55 évvel az első megjelenése után még mindig a Denon saját gyárában Japánban, Shirakawában gyártják, és technológiája valamint kivitelezése a különleges 110 Anniversary hangszedőben, a DL-A110-ben köszön vissza. Még mindig a professzionális felhasználók számára, a Denon 1966-ban dobta piacra első fejhallgatóját, az SH-31-et, majd 1970-ben kiadott egy direct-drive meghajtású lemezjátszót a broadcast stúdiók számára, a DN-302F-et. A vállalat számára ez egy mérföldkő volt, hiszen most először jelent meg a Denon név a fogyasztóknak szánt termékeken - és az elsők egyike egy olyan termék volt, amelynek hatása a cég kínálatára még ma is érezhető: a DP-5000 közvetlen meghajtású motor a lemezjátszók számára, amelyhez a vásárlók hozzáadhatták saját lábazatukat, karjukat és hangszedőjüket. Két évvel később ezt a legkeresettebb modell, a DP-3000 követte, majd 1976-ban a kvarczáras közvetlen meghajtású DP-7000. Ezek a nehézsúlyú Denon közvetlen meghajtású lemezjátszók továbbra is nagyon keresettek, mint használt készülékek – szerencsés az akinek sikerül rájuk találni!
![]() |
![]() |
![]() |
1972-ben kiadták a Denon első integrált erősítőjét, a PMA-500-at, de a professzionális audio világ kulisszatitkai mögött valami még jelentősebb dolog zajlott, bejelentették a világ első gyakorlati PCM digitális felvevőjét, amelyet a Denon fejlesztett ki, és ezzel indult el a digitális audio korszak. A nyolc-sávos és több iratszekrény méretű gépet ismét a műsorszolgáltató és technológiai partner, az NHK vette át. Majd a műsorszolgáltató ipar számára fejlesztette ki a Denon a világ első professzionális felhasználóknak tervezett CD-lejátszóját, a DN-3000F-et. Az 1981-ben piacra dobott - a CD konzumer változatának bemutatkozása előtti évben - Denon gépet stúdió használatra tervezték, fejlett keresési lehetőségekkel és gyors indítással kiegészítve - létfontosságú egy élő műsor adás helyzetben. A Denon első konzumer CD-lejátszóját, a DCD-2000-et alig egy évvel később követte a DCD-1800, a Tokiótól északra fekvő Shirakawa Audio Works által létrehozott Super Linear Converter segítségével. Ebben a gyárban sok Denon termék - köztük az Anniversary 110 sorozat is – készül még mindig: itt a vállalat szívében, ahol a hangmérnöki szakértelem és a mesteri kivitelezés is összpontosul.
![]() |
![]() |
1985-ig a Denon minden erőfeszítése a zene rögzítésére és sztereó lejátszására összpontosult, de mindez megváltozott az első AV erősítő, az AVC-500 bejelentésével. Akkor még a VHS videokazetta korában voltunk, de az AVC-500 akár három videomagnó audio- és videokapcsolását tudta ellátni. Emellett a szaksajtóban megjelent egy olyan korabeli teszt is, amely „surround hangzás” funkciónak nevezte a sztereó hangulat növelése érdekében hozzáadott hátsó hangokat, és olyan beépített erősítéssel - 2x25W! – rendelkezett, amely a normál sztereó első hangsugárzók vagy a hátsó hangsugárzók meghajtására szolgált.
Igen, ez nagyon egyszerűnek tűnik a mai AV receiverekhez és erősítőkhöz képest, melyek sokcsatornás nagyteljesítményű erősítéssel, több térhatású formátum feldolgozásával, akár 8K felbontású videokonvertálással és hálózati audioképességgel is rendelkeznek már, de az AVC-500 akkoriban - 59 800 ¥ (375 USD / 200 GBP) - valami nagyon nagy dolog kezdete volt - nem kevesebb, mint az otthoni szórakozás forradalmasításának az indulása. Mindössze három évvel később megjelent az AVC-2000, kiegészítve Dolby Pro-Logic Surround hanggal, majd azt három évvel később a Denon első high-end surround hardvere - a VP-5000 processzor és a POA-5000 többcsatornás végerősítő - követte.
Eközben még mindig figyelmet szenteltek a vállalat pro audio gyökereire is: 1987-ben megérkezett az első CD-váltó - gyors lemez betöltéssel és lemezvédelemmel - a stúdiókba, míg 1990-ben a cég bemutatta DTR-2000G Digital Audio Tape (DAT) deck-jét a profi rögzítéshez. Az 1990-es években pedig megérkezett néhány olyan termék, amelyek évtizedek elteltével is a klasszikus Denon-modellek előzményei voltak, nem utolsósorban az 1991-es Presta mini komponens-sorozat, amely a mini hifi modelleket egészen a legújabb D-M rendszerekig befolyásolta.
![]() |
![]() |
Ahogyan ezek a korai házimozi-termékek és mini-komponens rendszerek megalapozták a Denon jövőjének stílusát, úgy az S1 zászlóshajó-széria 1993-as érkezése és az abban bemutatott audio technológia nagy része a vállalat mai kínálatában is megtalálható. Az S1 modellek - az „S” az „érzékeny” (sensitive) rövidítést jelentette - masszív megépítésű CD-transzportot és különálló digitális-analóg átalakítót, a DP-S1-et és a DA-S1-et tartalmazták, és debütálták a Denon által kifejlesztett Alpha Processing technológiát, ami analógosabb hangot hozott létre a digitális hangból, miközben az erősítést a kétdobozos PRA-S1 előerősítő és két POA-S1 monoblokk végerősítő kezelte.
Az Ultra-High Current-MOS áramkört úgy tervezték, hogy a zene minden dinamikáját és izgalmát átadja, hogy még kontrolláltabbak legyenek a hangsugárzók, míg a Direct Mechanical Ground Construction megoldotta a rezgés problémáit, tisztább hangzást biztosítva. Időközben az S1 széria komplett megoldásának koncepciója a vinil-lemezek lehető legjobb minőségben történő lejátszásához az alapvető komponensek megérkezésében volt látható, a DL-S1 hangszedő és az ehhez illeszkedő AU-S1 phono trafó formájában.
Ezekre a platformokra építve a Denon mérnökei kibővítették és finomították az otthoni szórakoztatás élményét: 1997-ben a Denon bemutatta a világ első ötcsatornás surround környezetét, és pár évvel később elindította az első THX Surround EX erősítőt, az AVC-A10SE-t. Ezt követte a világ első konzumer terméke DTS-ES Discrete 6.1-tel, az AVC-A1SE, 2000-ben.
Ezután 2008-ban megjelent a csúcskategóriás AVP-A1HD AV processzor és a párja, a POA-A1HD végerősítő - ezúttal nem kevesebb, mint tíz erősítő csatornát kínálva. Hogy a rendszer teljes legyen, mivel a Blu-ray lemezek még nagyobb hang- és képi felbontást kínáltak, 2009-ben megérkezett a DVD-A1UD - a világ első „univerzális” lemezlejátszója, amely támogatja a BD, SACD, DVD és CD lemezeket. Bármi is volt a lemezen, le tudta játszani!
A Denon pedig folytatta az innovációt, és az otthoni szórakozás élményét elvitte a tömörítetlen, háromdimenziós hangzás világába: a kiváló minőségű felvétel és lejátszás több mint egy évszázados tapasztalatára támaszkodva a legújabb Denon termékek támogatják a nagy felbontású audio streaminget, valamint a 3D audio formátumokat, beleértve a Dolby Atmos-t, a DTS:X-et és az Auro 3D-t - mindezt úgy tervezték, hogy a hallgatók elmerülhessenek kedvenc zenéikben és filmjeikben. A mai receiverek akár 13.2 csatornás hangot kínálnak, és támogatják a 8K videót, készen állva a következő otthoni hang- és képgenerációkra otthonunkban.
![]() |
![]() |
Bár a Denon úgy véli, hogy szórakoztató termékeinek az egész családot össze kell hozniuk, nem gondolja, hogy ezt az élvezetet csak egy helyiségre kell korlátozni: HEOS rendszere a hangot az egész otthonban szétterjesztheti, méghozzá vezeték nélküli hozzáféréssel a zenéhez és a streaming szolgáltatásokhoz. Mindezt vezeték nélküli hangszórókkal és HEOS-kompatibilis komponensekkel élvezhetjük a HEOS App által vezérelve. A HEOS vezeték nélküli surround rendszereket állíthat be, vagy megoszthatja a zenét a ház körül külön dedikált vezeték nélküli hangszórókkal, valamint kompatibilis AV-receiverekkel, hifi berendezésekkel, soundbar-okkal és mini rendszerekkel - akár a meglévő hifit is hozzáadhatja a HEOS-rendszerhez , és hangparancsokkal irányíthatja az egészet. Ez valóban a nagyszerű Denon-féle szórakozás az egész család számára - azáltal a 110 éves hagyománnyal, ahogy az egyszerű, logikus műveleteket a legkorszerűbb minőséggel és teljesítménnyel ötvözik.
Ahogy a történelem évtizedről évtizedre bebizonyította, a Denon küldetése mindig is az volt, hogy olyan termékeket hozzon létre, amelyek ötvözik a legmagasabb szintű hangminőséget és megbízhatóságot, hogy közvetítsék a zene és a filmek szenvedélyét és érzelmét, a zenészek és az alkotók vízióit. A Denon-nál dolgozó szakemberek folyamatosan folytatják az újításokat, amelyek mindent megváltoztatnak, és úgy vélik, hogy még újabb izgalmak várnak ránk. Az innováció szellemével Denon továbblép a jövőbe.
Learn more at www.denon.com/hu-hu/110years
Szeretne termékeinkkel és akcióinkkal kapcsolatos híreket kapni? Csak iratkozzon fel hírlevelünkre.
AdatvédelemHamarosan hall felőlünk
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Touch Control Ltd.
TEL:
+1 (242) 327-1733
URL:
http://www.touchcontrolltd.com
West Riley Electronics
City Centre Mall
Chapel
Bridgetown
BARBADOS
TEL:
246-431-0109
URL:
http://www.westriley.com/
Sound Decision Ltd.
61 Church Street
Hamilton HM12
BERMUDA
TEL:
1 (441) 292-8158
URL:
https://www.sounddecision.bm/
I.E.E. Electronics
TEL:
+5912-220-0713
URL:
http://www.ieeelectronics.net/
Organización Atlas
TEL:
Tel: +5914-448-0003
URL:
Chiave Distribuidora
Rua: Jonas Alves Messina, 53, Santa Mônica
Florianópolis – SC, 88035-010,
Brasil
TEL:
+55 48 30254790
FAX:
+55 11 23733187
URL:
http://www.chiave.com.br/
Audio Video Export
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Amexco S.A.
TEL:
+5657-257-3231
URL:
http://www.amexcosa.com
CRAD Chile S.A.
TEL:
+562-2327-3480
URL:
https://www.soundadvisors.cl/
Intech S.A.S.
TEL:
+571-381-4920
URL:
http://intech.com.co/
LFL Audio S.A.S.
Carrera 12 #84-12, Local 1 Esquina
Centro Comercial Andino
Bogotá
COLOMBIA
TEL:
+571-622-0668
URL:
https://www.lflaudio.com/
Audio Cinema S.A.
125m. oeste BAC San Jose
Escazu
COSTA RICA
TEL:
+506-2228-2503
URL:
http://www.audiocinema.net/
Cables & Equipment Supply
TEL:
+1 (829) 761-4783
URL:
http://www.cessupply.com/
Arosemena S.A.
Circunvalacion Sur No. 116-A y Unica-Urdesa
Guayaquil,
ECUADOR
TEL:
+5934-887601
URL:
Cotzul S.A.
Rumichaca 820 y Zaruma, 2ndo Piso
Guayaquil
ECUADOR
TEL:
5934-256-6134
URL:
http://www.avr.com.ec
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
CustomFit
TEL:
+502-2222-3000
URL:
http://www.customfit.gt/
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
SmartTech
TEL:
+504-3177-6373
URL:
https://smartech.com.hn/
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Ampliaudio S.A. de C.V. (Retail Distributor)
TEL:
+5255-5312-9240
URL:
https://www.ampliaudio.com.mx/
AV Tools (Custom Integration Distributor)
Valle de Ameca 3500
Col. Parque Real
Zapopan, Jalisco C.P. 45138
México
TEL:
+5233-3832-2746
URL:
http://www.avtools.com.mx
Dealershop S.A. de C.V. (Custom Integration Distributor)
TEL:
+5255-6650-8211
URL:
https://www.dealershop.com.mx/
Inteligos S.A. de C.V. (Custom Integration Distributor)
Blvd. Rogelio Cantu 370
Col. Santa Maria
64650 Monterrey, N.L.
MEXICO
TEL:
5281-8335-2000
URL:
http://www.inteligos.com
Rocketerias (Custom Integration Distributor)
Calle 21, No. 802 x 64
Col. Jardines de Merida
Merida, Yucatan
MEXICO
TEL:
5299-9930-0600
URL:
http://www.rocketerias.com.mx
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
TecnoLite Nicaragua S.A.
TEL:
+505-2278-9620
URL:
http://www.tecnolite.com.ni
Tech And House S.A
Via Brasil, Edificio Tech And House
Panama City, Panama
TEL:
+507-263-9611
FAX:
+507-263-9658
URL:
http://www.techandhouse.com
Pioneer International
Shopping DFS Internacional
Calle Itá Ybaté
Ciudad del Este
PARAGUAY
TEL:
+59561-504-590
URL:
http://www.pioneerinter.com
Tentaciones
Shopping Hijazi 242/243
Ciudad del Este
PARAGUAY
TEL:
59561-500-225 / 59561-512-633
URL:
http://www.tentaciones.com.py
Amexco Perú S.A.C.
TEL:
+511-333-7244
URL:
https://www.amexco.pe/
F&J Audio
TEL:
+511-243-3376
URL:
http://www.fjaudio.com/
Telewatt S.A.
Ave. Canaval Moreyra 577, Lima 27,
PERU
TEL:
511-440-5172
URL:
http://www.telewatt.com.pe/
Audio Video Export
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
Caribbean Entertainment Technologies
TEL:
868-638-6385
URL:
Palacio de la Música
TEL:
+5982-908-7014
URL:
https://www.palaciodelamusica.com.uy/aindex.aspx
Telsistema
Av.Sarmiento 2458,
Montevideo,
URUGUAY
TEL:
5982-710-7127 / 5982-710-7066 / 5982-710-8203
URL:
http://www.telesistema.com.uy/
Audio Video Export
10125 NW 116th Way, Suite 13
Miami, FL 33178
USA
TEL:
+1 (305) 885-3821
URL:
http://www.av-export.com/
“LSystemsPro” LLC
TEL:
+37441778875
Internet:
http://www.lsystemspro.am/
Email:
[email protected]
TEL:
URL:
D&M BENELUX
Beemdstraat 11 | Postbus 8744
5605 LS Eindhoven, The Netherlands
TEL:
URL:
http://www.denon-hifi.nl
Sofia Audio Centre
59V Skobelev Blvd
1606 Sofia
BULGARIA
TEL:
+359 2 9877335
FAX:
+359 2 9503490
URL:
http://www.denon.bg
TD Elektronika d.o.o.
Magazinska 11a
10000 Zagreb, Croatia
TEL:
+38512431555
FAX:
+38512431-666
URL:
http://www.sonusart.hr
Elergy
TEL:
+357 22 252527
URL:
https://www.elergy-eu.com/
EUROSTAR OSTRAVA s.r.o.
Cestlice 271
251 70 - Dobrejovice u Prahy
CZECH REPUBLIC
TEL:
+323 606 877
FAX:
+323 606 878
URL:
http://www.denon.cz
Hi-Fi Klubben
Dali Alle 1
9610 Nørager
Denmark
TEL:
+45 70 80 90 00
URL:
https://www.hifiklubben.dk/
Sperco Impex OÜ
Mustamäe tee 50
Tallinn 10621
Estonia
TEL:
+372 6509810
E-MAIL:
[email protected]
URL:
www.tophifi.ee
Simex Oy
Säynäslahdentie 18
00560 HELSINKI
FINLAND
TEL:
+358 (0) 9 41 500 210
FAX:
+358 (0) 9 41 500 299
URL:
http://www.denon.fi
AVB Ltd.
TEL:
+995592188183
E-Mail:
[email protected]
URL:
http://avb.ge/
Kinotechniki SA
14, Pyrgou St. 166 75 Glyfada,
Athens
GREECE
TEL:
0030 210 9601071
FAX:
0030 210 9601072
e-mail: [email protected]
URL:
http://www.kinotechniki.gr/
HORN DISTRIBUTION (HU) KFT.
Ady Endre ut 28.
1191 Budapest
HUNGARY
TEL:
+36 1 347 0020
FAX:
+36 1 347 0021
URL:
http://www.denon.hu
RL hf.
Sidumúla 2-4
108 Reykjavík
Iceland
TEL:
+354 5207900
FAX:
+354 5207910
URL:
www.rafland.is
Sirius Electronics Ltd.
TEL:
+972-03-735-5000
FAX:
+972-03-735-5023
URL: http://www.sel.co.il/
MARANTZ ITALY s.r.l.
Via Manfredi, 98
29122 Piacenza
Italia
TEL:
+39.02.55181610
URL:
http://www.marantz.it/
Mail: [email protected]
STEPLine LLC
Kazakhstan, Almaty, md Astana, 16
TEL:
+7 727 339 53 00 +7 747 094 11 47
e-mail:
[email protected]
URL:
https://stepline.kz/
HORN DISTRIBUTION (LT) UAB
J. Jasinskio g. 16A
Vilnius 01112.
LITHUANIA
TEL:
(+3705) 26 49 5555
FAX:
(+3705) 276 26 59
URL:
http://www.denon.lt
D.T KODI
Cedomir Kantardziev 21a
1000 Skopje
MACEDONIA
TEL:
+ 389 2 3133 104
FAX:
+ 389 2 3238 922
URL:
http://www.kodi.com.mk
Doublesin & Zammit Ltd
53, Nicolo Isouard Street
Sliema SLM2084
MALTA
TEL:
+356 21 331294, +356 21 310902
FAX:
+356 21 319576
URL:
http://www.astral.com.mt
TEHNO-MARKET (“Mandolina” S.R.L.)
Str. Nicolae Anestiade 3
MD-2001 Chisinau
Republic of Moldova
TEL:
(+373 22) 92-99-92
FAX:
(+373 22) 601-575
URL:
http://www.tehno-market.md
TEL:
URL:
SUNDRY PRODUCTS & SERVICES LTD
TEL:
00234 802 030 3200, 00234 814 419 7111
Email:
[email protected]
URL: www.sundryproductservices.com
Hi-Fi Klubben
Hovfaret 4B
0275 Oslo
Norway
TEL:
+47 815 000 90
URL:
https://www.hifiklubben.no/
Horn Distribution S.A.
ul. Kurantów 34, 02-873 Warszawa
TEL:
(22) 331 55 55
FAX:
(22) 331 55 00
URL:
http://www.denon.pl
Smartaudio - Produtos Electrónicos, Lda.
Praceta Alves Redol 3A
2670-355 Loures
PORTUGAL
TEL:
+351 211 944 015
URL:
https://www.smartaudio.pt
Horn Distribution RO S.R.L.
TEL:
+40751130014
FAX:
+30 210 6740204
Email:
[email protected]
URL: https://www.denon.com/ro-ro
BONANZA
Bld.1,#4, pr. Serebryakova
129343 Moscow
TEL:
+7 (495) 780 58 20
URL:
http://www.bonanzacom.ru
MUSICA DIRECTA DOO
TEL:
+381646470094
URL:
http://www.musicadirecta.net
Bis Audio, s.r.o.
M.R.Štefánika 22
960 01 Zvolen
SLOVAKIA
TEL:
+421 45 540 07 03
FAX:
+421 45 540 07 04
URL:
http://www.denon.sk
Sonus Art
TEL:
+386 590 47470
FAX:
+386 590 47471
Internet:
http://www.denon.si
e-pošta:
[email protected]
Homemation Pty LTD
14 Commerce Crescent
Kramerville
Sandton
SOUTH AFRICA
TEL:
+27 11 781 8887
URL:
http://www.denon.co.za/
GAPLASA, S.A.
CONDE DE TORROJA 25
28022 MADRID
SPAIN
TEL:
+34 91 748 29 60
FAX:
+34 91 329 16 75
URL:
http://www.denon.es
Hi-Fi Klubben Sverige AB
Skånegatan 25
412 52 Göteborg
Sweden
TEL:
+46 771 80 00 90
URL:
https://www.hifiklubben.se/
cebrands.ch AG
Dorfstrasse 38
CH - 6340 Baar
Switzerland
TEL:
+41 41 510 05 90
FAX:
+41 41 510 05 99
URL:
http://www.denon-hifi.ch
Concept Audio
Baglar caddesi Merkez Mahallesi Tekfen Ofis Park No :14
D6 Kagithane - Istanbul
Turkey
TEL:
+90 212 3122424
Email:
[email protected]
URL: http://www.conceptaudio.com.tr/
Music Hall Company
TEL:
+38 044 5319 763
URL:
http://www.hi-fi.com.ua/
PROAV Africa Limited
Plot 84B Luthuli Avenue, Bugolobi
P. O. Box 33149, Kampala
Uganda
TEL: (+256) (0) 752506090
URL: https://www.proav.africa/
E-MAIL: [email protected]
QualiFi Pty Ltd.
TEL:
+61-3-8542 1111
FAX:
+61-3-9543 8641
URL:
http://www.au.denon.com/
Orient Electronics
TEL:
+880-31-2858199
FAX:
+880-31-610107
URL:
Giok Seng Enterprise Co.
TEL:
+673 228785
FAX:
+673 228786
URL:
Enora Systems Engineering
9 shagaret el Dorr street, Zamalek, Cairo, Egypt.
TEL:
+201148959459
Email: [email protected]
URL:
http://www.enora-eg.com
Preeti Trading Corporation
3, Shubhangini Building, 51, Milan Subway Road, Santacruz West,
Mumbai, Maharashtra
400054
India
TEL: +919820644435, +912226108821, +912226108820
URL:
PRO FX Tech Pvt Ltd
Dynamic House, 64, Church Street,
Bengaluru - 560001 INDIA
TEL: +91 80 65686722
URL:
PT IMS Indonesia
TEL:
+62 21 2653 8568
URL:
http://www.imsindo.co.id/live/index.php/contact-us
Digital audio video systems corp.
TEL:
+962 6 568 2880
FAX:
+962 6 568 2881
URL:
http://www.ghul-group.com/category/view/56/denon
Easa Husain Al-Yousifi & Sons Co
Shuwaikh head office,
at the crossing of Ghazalli St.
and 4th Ring Road,
Al-Rai Industrial Area, Kuwait,
P.O. Box 126,
Safat 13002,
Kuwait
TEL:
+965-2481-0246
FAX:
+965-2483-5054
URL:
http://www.yousifi.com.kw
AMAC s.a.r.l.
TEL:
+961 1 424402
FAX:
+961 1 424405
URL:
http://www.amacsarl.com/
Dynamic Acoustics Sdn Bhd
TEL:
603-8081 4139
URL:
http://dynamic-acoustics.com
Island Acoustic Pte Ltd.
G.Bennha Ge, Ali Kilegefaanu Magu,
Male, Republic of Maldices
TEL:
+960 32 0032
FAX:
+960 31 8264
URL:
Audio Visual & Communication Ltd.
TEL:
+230 467 8811
FAX:
+230 467 8812
URL:
Sunny Music & Electronics
TEL:
977-1-4231443
FAX:
977-1-4283411
URL:
WESTAN NEW ZEALAND LTD
TEL:
+64 9 304 0016
Email: [email protected]
URL:
http://www.westan.net.nz
Hitec Center L.L.C.
TEL:
+968-24497384
FAX:
+968-24497369
URL:
http://www.hitecoman.com/
Hina Import & Export
TEL:
+92-21-35822906-7
URL:
http://www.desertsound.com.pk/
Beyond Innovations Inc
TEL:
+63 917 861 3988
FAX:
+63 (02) 638 4299
URL:
High End Electronics Trading
TEL:
00974 55055429
Email:
[email protected]
SAHER SHAIRBEENY TRDG EST
TEL:
00966 566 280 775
URL:
http://www.tonezoneaudio.com
IMS Marketing Pte Ltd
TEL:
+65 6848 4888
URL:
https://imssg.com/brands/denon/
Audio House Distribution Pvt Ltd
TEL:
URL:
The Music Room
TEL:
+94 115 354978
FAX:
+94 112 307055
URL:
Cosmos HiFi Co., Ltd
TEL:
+886 (0) 2851650
URL:
Mahajak Development Co., Ltd.
TEL:
+66 (02) 2256 0020
FAX:
+66 (02) 2253 1696
URL:
http://www.mahajak.com/product_homeaudio_content.php?brand_id=16&model_id=103#
Mirel Intl FZE
TEL:
+971 4 881 1606
FAX:
+971-4-88 12 707
URL: https://www.mirelintl.com/
Anh Duy International Co., Ltd. (QTAD Co., Ltd.)
TEL:
+848 898 3424
FAX:
+848 898 3425
URL: